Ugrás a fő tartalomra

Capriccio

Szerző:
A capriccio a 16. században madrigál stílusú vokális darabok neve. A 16. század végén és a 17. században a fantasia, ricercar, canzona, praeludium és toccata címekkel gyakran azonos értelmű capriccio különféle hangszerekre (néha egyúttal énekre: per sonar et cantar) vagy billentyűs hangszerre írott, imitációs vagy szabad stílusú darabokat jelöl.

A capriccio szabad formálását hangsúlyozza Praetorius (1618), "Rögtönzött Capriccio avagy Phantasia: ha valaki öröme és tetszése szerint fúga kidolgozásába kezd, de abban nem időzik hosszasan, hanem ötletszerűen hamarosan másik fúgába fog ...", később Brossard (1703) és Mattheson (1739) is, aki a capricciót a fantáziákhoz sorolja. Frescobaldinál a capriccio, amelynek 1624-ben szabadabb előadási módot követel, a toccatához áll közel, és legtöbbször határozott kompozíciós feladat hordozója (capriccio cromatico, capriccio sopra il cucho).


Froberger, Strungk és G. Böhm fúgaszerű capriccióival a 17. században a Kerll, Poglietti és C. Farina stylus phantasticusához tartozók állnak szemben. Ez utóbbiakban különleges témák és hangfestések találhatók (állathangutánzások Farinánál: Capriccio Stravagante).



Azóta, különösen a 18-19. századi capriccióban, az utánzó, a bizarr vagy virtuóz elem jellemző (utóbbi különösen a hegedűzenében, Locatelli és Tartini óta, aki hegedűversenyeinek kadenciáit 1740-ben Capricciként publikálta). Bach Caprissio sopra la lontananza del suo fratello dilettisimo-ján, Haydn Acht Sauschneiger müssen seyn capriccióján, Mozart művein (capriccio kadencia értelemben a K. 354 és 398 zongoravariációkban, fantázia éretelemben a K. 395 zongoracapriccióban) és Beethoven Rondo a capriccio-ján keresztül a fejlődés útja a karakterdarab típusához vezet (Weber, Mendelssohn, Brahms, Reger, Dvorák, Kreisler).


A 19. században a capriccio nemzeti színezetű darabokat is jelölhet (Csajkovszkij, Capriccio italien, Saint-Saëns, Capriccio arabe zenekarra). Paganini (24 caprices), R. Kreutzer, Rode, Franchomme óta a vonóscapriccio az etűdhöz áll közel, de a scherzóval is rokon (Mendelssohn). A 20. században capricciót írt Stravinski és - operaként, a cím eredeti, "játékos ötlet" értelmében - R. Strauss.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Darius Milhaud: Scaramouche - szvit két zongorára, op. 165/b

Szerző:
Az 1937-es párizsi Világkiállítás alkalmára készült kompozícióról így ír szerzője önéletrajzi visszaemlékezéseiben (i. m. 207. 1): „… Ez idő tájt írtam azt a zongoradarabot, amellyel nagyon sok bajom volt, míg elkészült: Ida Jankelevitch és Marcelle Meyer számára egy kétzongorás szvitet. Átvettem néhány elemet két színpadi zeném partitúrájából és ezt az elegyet Scaramouche -nak neveztem el. Deiss nyomban ki akarta adatni… Én azonban élénken lebeszéltem; ,Senki nem fogja játszani', ám kiadómnak igen különös természete volt és csak azt adta ki, amit szeretett. A Scaramouche történetesen tetszett neki és jónak tartotta. A jövő őt igazolta. Miközben a kottapapírt általában nehéz volt eladni, ebből több kiadás jelent meg…” Scaramouche, akinek nevét Milhaud a kétzongorás szvit címében örökítette meg, eredeti nevén Fiorelli nápolyi színész volt, aki 1694-ben halt meg. Az első tétel motorikus mozgását sajátságos ritmikai lüktetés kíséri végig. A második tétel dalformában írt lír...
További információk

Madrigál

Szerző:
A madrigál olasz eredetű lírai-zenei formák Észak-Itáliában a 14. század kezdete óta kimutatható elnevezése. A madrigál költeményben elbeszélt szerelmi élmény gyakran pasztorális természeti képhez kapcsolódik, de hordozhat (olykor allegorikus formába öntött) didaktikus, szatirikus, politikai tartalmakat is. Formai felépítésének változékonysága miatt a madrigál nem tartozott az olasz költészet emelkedett stílusához. Egyszerűségéről és mesterkéletlenségéről volt ismert. Csak a 14. század közepén, Petrarca, Soldanieri és Sacchetti költészete révén vált ez az elsősorban megzenésítésre szánt versforma valódi irodalmi műfajjá. Alaptípusa szerint a trecento madrigál két (vagy több) terzettóból (háromsoros strófából) állt (zeneileg A rész), amelyet többnyire kétsoros záró coppia követett (ritornellónak nevezett B rész). A verssorok hét- vagy tizenegy szótagosak. A madrigál kezdettől fogva többszólamú, eleinte két-, később háromszólamú szolisztikus műfaj. A legkorábbi forrás, a Code...
További információk