Johann Sebastian Bach (1685-1750): Das wohltemperierte Klavier I. A Wohltemperiertes Klavier című gyűjteményben – 1722-ben – Bach elsőként foglalt össze a kromatikus hangsor valamennyi dúr- és mollhangnemében írt zeneműveket, olyan műveket, amelyek nemcsak technikai újdonságot jelentettek a maguk idején, nemcsak mint tananyag képviseltek további fokozatot az Invenciók és a Szvitek pedagógiai szintje után, hanem valóban a különböző hangnemekhez fűződő intonációs hagyomány, éthosz szellemében fogant alkotások. E hangnemekről szólva szinte közhely a „fényes D-dúr", „napsugaras A-dúr", „patetikus c-moll", „démoni d-moll" vagy a „halálhangnem”: h-moll emlegetése. Ezeket a jellemvonásokat túlnyomórészt a konvenció kölcsönözte bizonyos hangnemeknek: a zenetörténetből kínálkozó példák. A zongora „fekete billentyűinek” a „fehéreknél” érzékenyebb hangulatot tulajdonítani azonban merő belemagyarázás, amely mindazonáltal hozzájárult a sokelőjegyzéses hangnemek éthoszának...
A pihentető komolyzene, avagy a komoly pihenés.