Boccherini — korának egyik leghíresebb gordonkaművésze négy
versenyművet irt e hangszer számára. Napjainkban leggyakrabban a B-dúr koncert
hallható. A szólóhangszert kísérő zenekar eredeti előírás szerint vonós
együttesből és két kürtből állt.
Ez az együttes indítja el a versenymű első tételét, mégpedig rögtön a
főtéma megszólaltatásával. Néhány ütemmel később a gordonka veszi át a vezető
szerepet. A szonátaformájú tétel kidolgozása ismét a főtémát megszólaltató
tuttival indul, majd sor kerül a gordonka virtuozitásának hatásos bemutatására.
Ezt a célt szolgálja a visszatérés után felhangzó, hagyományos kadencia is,
majd befejezésül ismét a főtémát halljuk a zenekaron.
A lassú második tétel a párhuzamos moll hangnemben írott kétrészes
forma. (A mű drezdai kéziratában ehelyett egy Esz-dúr tétel — Andantino
grazioso — található.) A szólóhangszer fantáziaszerű éneke a kíséret lépő
dallamossága fölött bontakozik ki, a nagy barokk versenyművek modorában.
A záró rondó témája egyetlen ritmikus képletre épül. A
vissza-visszatérő rondótéma három epizóddal váltakozik, mégpedig oly módon,
hogy azok a formán belül szimmetrikusan rendeződnek el. Az első epizód
nyugodtabb menetű, egyenletes ritmikájú moll-dallam; a második és harmadik
epizód külön háromtagú formát alkot a tétel keretében; majd az első és harmadik
epizód következik, közben természetesen mindig újra felhangzik a rondótéma.
A formai megoldás mellett a mű tetszetős-kellemes hangzása és
koncertáló szólamának imponáló virtuozitása avatja a B-dúr gordonkaversenyt a
klasszikus koncertek méltó társává.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz