Ugrás a fő tartalomra

Liszt Ferenc: Magyar történelmi arcképek (S. 205)

Szerző:
Az 1885-ben készült sorozat nyomtatásban csak 1956-ban jelent meg. Liszt úgy tervezte, hogy később majd meghangszereli e darabokat, amelyek a 19. század jeles magyar egyéniségeinek állítanak emléket. Sajátságos módon – de talán nem véletlenül! – mindegyik tragikus zene, sirató vagy gyászos hangú emlékezés azokra a művészekre és politikusokra, akikhez Lisztet személyes kapcsolat is fűzte.

1. Széchenyi István. Vigasztalan hangú elégia.
2. Eötvös József siratójának középső szakasza enyhültebb hangulatú.
3. Vörösmarty Mihály. A sorozat legkorábban keletkezett darabja Egressy Béni Szózat-zenéjéből idéz.
4. Teleki László. Azonos a Gyász-prelúdium és Induló indulótételével. Témája a „magyar skála” négy hangjából (g–b–cisz–fisz) szerkesztett: ezt a témát Mosonyi Mihálytól (Gyászhangok Széchenyi István halálára) vette át Liszt.
5. Deák Ferenc. Stilizált csárdás-dallamot feldolgozó, nyugodtabb hangú darab.
6. Petőfi Sándor. Korábbi kompozíció, eredeti formájában melodráma volt Jókai: A holt költő szerelme című költeményéhez, amelyet 1874-ben Laborfalvi Róza mutatott be.
7. Mosonyi Mihály. Ugyancsak korábbi keletű darab: 1870-ben, Mosonyi halála alkalmából készült.



Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
Címkék:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Szerző:
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...
További információk

Szimfonikus költemény

Szerző:
A szimfonikus költemény a 19. és 20. századi programzene műfajához tartozó, többnyire egytételes zenekari kompozíciók, melyek különösen Liszt és R. Strauss nevével forrtak össze. A fogalmat Liszt alkotta meg, aki 1849-ben írt Tasso nyitányát 1854-ben így nevezte meg, majd ezt a megjelölést hamarosan minden ilyen jellegű művére kiterjesztette. A szimfonikus költemény előfutárai a programzene különböző válfajai voltak, különösen a többtételes programszimfónia és kiváltképp Berlioz ideája, a "drame instrumental" (Fantasztikus szimfónia), amelynek a programját úgy kell felfogni, mint egy opera szövegét. Szűkebb értelemben a szimfonikus költemény előzménye a nyitány, mégpedig a hangversenynyitány, elsősorban Beethoven drámai nyitányai. 1854 előtt Liszt is nyitánynak nevezte szimfonikus költeményeit. A szimfonikus költemény elnevezés Liszt nagy eszméjére utal, a zene megújítására a költészettel kötendő bensőséges szövetség révén, amire a "szimfonikus költő" hivat...
További információk