Musikalisches Opfer, magyarul: zenei áldozat, felajánlás. Bach kései
remekműveinek egyike, 1747-ből való. A mű abból az alkalomból íródott, hogy a
zenekedvelő porosz király, Nagy Frigyes potsdami udvarában vendégül látta a
komponistát, és néhány ütemes témát adott egy fúgához. Bach, amikor eltávozott
Potsdamból, elhatározta, hogy a feladatot alaposan kidolgozza, és két hónappal
később a király témájára nagyszabású sorozatot írt, amelyben az ellenpontozó
művészet különféle próbatételeit oldotta meg.
A sorozatot Nagy Frigyesnek
ajánlotta. Tizenhárom darabon mutatja be Bach egy téma ellenpontos
feldolgozásának különféle módozatait és lehetőségeit: mindig a legtakarékosabb
művészi eszközökkel, a legtömörebb formában. Hangszerösszeállításra csak néhány
helyen utal, feltehető, hogy a mű megszólaltatásában csembaló, vonósegyüttes és
fuvola vett részt.
Az ötödik helyen álló hatszólamú ricercar (ebben az elnevezésben a fúga elődjére utal
Bach, ugyanakkor e mű keletkezésére: Regis Iussu Cantio Et Reliqua Canonica
Arte Resoluta — „…”) még a mester ellenpontos alkotásai közül is kiemelkedik
bravúros szerkesztésével. A sorozat legszebb darabja a nyolcadik helyen álló
triószonáta, a bachi kamaramuzsika egyik gyöngyszeme. Szövevényes
feldolgozásban halljuk viszont a király témáját a szólamok között elrejtve, a
négytételes forma egyes szakaszaiban.
Nagy Frigyesnek szóló ajánlásában Bach többek között így ír:
„…Elhatároztam és nyomban hozzá is láttam, hogy ezt a valóban királyi témát
tökéletesen kidolgozzam és azt a világgal megismertessem…” A porosz király
történelmi alakjáról az utókor számos adalékot ismer. A zene történetébe a
Zenei áldozattal kapcsolatban írta be nevét.
Forrás: Pándi
Marianne, Hangversenykalauz
Ha kottából
szeretnéd követni zenét:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése