A scordatura (= elhangolás)
vonóshangszereken a szokásos hangolástól (accordatura) eltérő hangolási mód,
amelyet a szerző a tétel elején betűvel vagy hangjegyekkel (accordo) jelez. A
scordatura a szokatlan akkordfogásokat tesz lehetővé, és a húrok erősebb vagy
gyengébb feszítésével, továbbá az üres húrok áthelyezésével a hangszín
változását eredményezi. Legtöbbször a késői 17. században és a 18. század
elején fordul elő, többek között Bachnál is (5. szólógordonka-szvit, BWV 1011),
de főleg Bibernél, aki különösen 16 misztériumszonátájában alkalmazta a
scodaturát. Hegedűre és brácsára írt negyedik triószonátájában Esz-dúr
akkord hangolást ír elő.
A 19. században Paganini, Bériot és
Baillot használtak scodaturát, (20. századi példa rá Kodály gordonka
szólószonátája op. 8). A gitárzenében mind a mai napig gyakori.
A húrok közti hangközöket
megváltoztató scodaturától különbözik a húrok egyformán (le illetve fel)
történő elhangolása. Ez megkönnyíti a játékot a kényelmetlen hangnemekben, és a
szólóhangszernek erőteljesebb illetve csillogóbb hangot kölcsönöz. Példának:
Mahler 4. szimfóniájának II. tételében az 1. szólóhegedűt egy egész hanggal
feljebb kell hangolni.
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon