2017. február 14., kedd

Scordatura

A scordatura (= elhangolás) vonóshangszereken a szokásos hangolástól (accordatura) eltérő hangolási mód, amelyet a szerző a tétel elején betűvel vagy hangjegyekkel (accordo) jelez. A scordatura a szokatlan akkordfogásokat tesz lehetővé, és a húrok erősebb vagy gyengébb feszítésével, továbbá az üres húrok áthelyezésével a hangszín változását eredményezi. Legtöbbször a késői 17. században és a 18. század elején fordul elő, többek között Bachnál is (5. szólógordonka-szvit, BWV 1011), de főleg Bibernél, aki különösen 16 misztériumszonátájában alkalmazta a scodaturát. Hegedűre és brácsára írt negyedik triószonátájában  Esz-dúr akkord hangolást ír elő.


A 19. században Paganini, Bériot és Baillot használtak scodaturát, (20. századi példa rá Kodály gordonka szólószonátája op. 8). A gitárzenében mind a mai napig gyakori.
A húrok közti hangközöket megváltoztató scodaturától különbözik a húrok egyformán (le illetve fel) történő elhangolása. Ez megkönnyíti a játékot a kényelmetlen hangnemekben, és a szólóhangszernek erőteljesebb illetve csillogóbb hangot kölcsönöz. Példának: Mahler 4. szimfóniájának II. tételében az 1. szólóhegedűt egy egész hanggal feljebb kell hangolni.



Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon