A rapszódia a 18. század vége óta
meghatározott forma nélküli vokális vagy hangszeres kompozíció, melynek az
ókori rhapsodosok mintájára elképzelt, epikus, rögtönzésszerű, néha töredékes
előadás szolgált alapjául. Chr.Fr.D. Schubart 3 füzetnyi dalt és zongoradarabot
adott ki Musikalische Rhapsodien címmel (1786). Rapszódiának nevezte Reichardt
Goethe Harzreise im
Winter (1777) c.
művének énekhangra és zongorára megzenésített töredékét (1792), s ugyanerre a
szövegre írt művet Brahms is (op. 53).
Az első, rapszódiának nevezett
zongoraművet 1802-ben, Bécsben Gallenberg gróf írta (op. 3). Tomásek, aki az
ekloga és a ditirambus mellett a rapszódiát is költői műfajként plántálta át a
hangok birodalmába (op. 40, 41, 110), a romantikus karakterdarab
kezdeményezője. További zongora-rapszódiákat komponált többek között Seyfried,
Burgmüller és Brahms. Liszt Magyar rapszódiáit
szándéka szerint egy cigány-eposz töredékeként kell értelmeznünk.
Főleg zenekari feldolgozásban számos
nemzeti jellegű zenekari rapszódia mintáivá váltak (Dvorák, Glazunov, Lalo,
Enescu, Ravel, Gershwin). Hatásuk még Bartók op. 1-es rapszódiáján is érezhető.
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei
lexikon